Zenész

Kokavecz Iván

Szeretettel üdvözlök minden kedves érdeklődőt!

Kokavecz Iván - Zenész

„A hang a szépség virága.”
– Eleai Zénón

Kokavecz Iván - Zenész

Pár szó rólam

A web oldalakon bevett szokás szerint bemutatkozom, de ígérem, rövid leszek.

1981-ben közgazdászként végeztem a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, majd 2014-ben ének tanári diplomát szereztem az Eszterházy Károly Egyetemen, Egerben. A karrierem ívét nem festegetném tovább – változatosan alakult.

A Békéscsabán töltött, mesébe illő gyermekévek után Budapest lett az otthonom, s ez így volt egészen 2019-ig, amikor a feleségem, Saci kitűnő ötlete alapján budapesti lakásunkat kerepesi házra cseréltük. Most újra vidéki vagyok – fűnyírás, kertgondozás, tennivalók jócskán, de csönd és nyugalom.

Sok-sok zenével töltött év áll mögöttem. Tulajdonképpen ez a web-es bemutatkozás is ennek köszönhető. Nem csak játszottam, de írtam is, eleinte csak dalokat, később hangszeres darabokat is. Valószínű a költészet iránti rajongásom vitt erre az útra, de egész biztosan köze van hozzá a közgazdasági tanulmányok mellett szorgalmasan végzett amatőr színházi munkámnak is.

Jelenleg Bánfalvy Ági Színészképző Szakgimnáziumának tanára vagyok, illetve játszom az Akropolisz Compania nevű, görög zenét játszó zenekarban.

A most közzétett dalok és zenék egy részét kedves kollégáim közreműködésével adom elő, másik részét egyedül. A kapcsolódó leírásban megtalálható minden fontos információ.

Az oldalt rendszeresen bővítem.

Köszönöm mindenkinek – első sorban a családomnak – a sok-sok támogatást, amit folyamatosan kaptam és kapok a munkámhoz.

Remélem, hozok néhány szép pillanatot minden érdeklődőnek!
(Ezt kívánom is, sok szeretettel.)

Tanítás

Dalszövegírás

Fellépés

Zeneírás

Hallgatni való

A Bánfalvy Stúdiónak

A Holdvilág Kamara színháznak

A Simkó Dance-nek

A szerelem hív

Az Éless-Színnek

Görög stílusban

Jónás

Nagy László versek

Ne légy felnőtt túl korán!

Válogatás

VocArt

Kokavecz Iván - Zenész

Keressen bizalommal, akár az alábbi platformok bármelyikén.

5 + 11 =